Minden korábbinál mélyebbre látunk az univerzumba: itt a valaha készült legnagyobb galaxis-térkép
A világegyetem eddigi legmélyebb és legnagyobb kiterjedésű galaxis-katalógusát tette közzé a nemzetközi COSMOS tudományos együttműködés. A COSMOS-Web névre keresztelt projekt a James Webb űrteleszkóp (JWST) felvételein alapul, és több mint 800 000 galaxis adatait tartalmazza, majdnem az univerzum születésének idejéig visszatekintve, 13,5 milliárd évre (az univerzum most kb. 13,8 milliárd éves).
Óriási lenne az új kozmikus térkép, ha kinyomtatnánk
A kutatók célja az volt, hogy olyan mélységű és kiterjedésű „mélyűr-felvételt” készítsenek, amire eddig nem volt példa. A NASA által 2004-ben elkészített Hubble Ultra Deep Field-nél (egy térkép, amely 10 ezer galaxis képét tartalmazta) jóval nagyobb térkép készült most, mondta a hivatalos közlemény szerint Caitlin Casey, a projekt társigazgatója. A JWST érzékenyebb műszerei és jóval nagyobb tükörfelülete lehetővé tette, hogy a kutatók 10-szer több galaxist lássanak, mint amit korábban feltételeztek.

A COSMOS Web ezen részletén is már több tízezer galaxis látható. Képernyőfotó: COSMOS Web
Több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol
A galaxisok és szupermasszív fekete lyukak tömege, sűrűsége és eloszlása alapján úgy tűnik, hogy a világegyetem sokkal gyorsabban fejlődött és növekedett a kezdetekkor, mint ahogy azt a korábbi modellek sugallták. „A nagy bumm után idő kell, hogy a gravitációs összehúzódás meginduljon, a csillagok felgyulladjanak, és kialakuljanak az első galaxisok,” magyarázta Casey. Ehhez képest most olyan objektumokat látunk, amelyek már 400 millió évvel a nagy bumm után milliárdnyi csillagot tartalmaztak, és ez elméleti szempontból rendkívül nehezen megmagyarázható.
Megkérdőjeleződhet a jelenlegi kozmológiai modell?
A COSMOS-Web eredményei új kérdéseket vetnek fel az univerzum keletkezésével kapcsolatban. Tényleg túl sok fény keletkezett túl korán? Tényleg ilyen gyorsan kialakultak a galaxisok és a fekete lyukak? Lehetséges, hogy a jelenlegi kozmológiai modell módosításra szorul? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vetett fel Casey. Egyelőre nincs egyértelmű válasz, de a kutatók további megfigyeléseket és spektroszkópiás vizsgálatokat terveznek, hogy pontosítsák a legkorábbi galaxisok távolságát, kémiai összetételét és fejlődési stádiumát.
Nyílt tudomány, bárki kutathatja az adatokat
A projekt célja nemcsak a világegyetem jobb megismerése, hanem az adatok szabadon hozzáférhetővé tétele is. A nyers adatokat már korábban elérhetővé tették, most viszont a kutatócsoport feldolgozott, bárki által használható formában is publikálta őket. „A tudomány akkor a leghatékonyabb, ha minél többen dolgoznak ugyanazokon az adatokon, különböző nézőpontból,” hangsúlyozta Casey. Az interaktív térkép ITT tekinthető meg.
A COSMOS-Web katalógus segíthet megérteni a sötét anyag szerepét, az univerzum kémiai fejlődését és új fényt vethet az első galaxisok keletkezésére. A kutatás folytatódik.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Jóga az egységért – Magyarország látványos ünneppel csatlakozott a világhoz
Elképesztő felfedezés Tatabányán: az űrből azonosították az óriási, avar kori temetőt
Bakteriális fertőzés veszélye miatt nem lehet fürödni egy balatoni strandon
Ritka, Srí Lanka-i zafírt rejtő középkori aranygyűrűt találtak egy szlovákiai várban
Aggasztóan alacsony a Balaton vízszintje: máris 1 méter alatt áll a magyar tenger
Korea két napra a Margitszigetre költözik: indul az ingyenes KoreaON 2025 kulturális fesztivál!